Sziasztok!
A cím egy tegnapi beszélgetésünk egyik kulcsmondata. Furi vagyok, mint kiderült. Vajh miért is? Talán mert én is emberből vagyok. Talán mert túl sokat vállaltam azzal, hogy nem rögtön borítottam fel mindent, hanem emésztem még magamban jó pár hétig. Talán mégsem vagyok olyan jó színésznő, ahogy gondoltam magamról. Nem tudom. De vajon miért ne neheztelhetnék rá? Épp lenne ezer okom. Ma pl. a telefont kapcsolták ki, erről is ő tehet, ugye. Ha nem lennének a vacak kis ügyei, ha nem hordaná el kazalszám itthonról a lóvét a nőjéhez, akkor lett volna kifizetni miből. Sőt ha nem telefonált volna el annyit, akkor nem is kéne sokat gondolkodni rajta, hogy miből. Ki tudnám fizetni, de nem akarom. Élvezem, hogy végre meg van korlátozva, hogy végre nem az van, amit ő akar, hogy végre nem tudja valamiből kidumálni magát. Azért az érdekelne, hogy hogyan vetíti le a dolgot a nőjének, mert azért egy szerető előtt ilyesmivel beégni azért elég gáz, nemde?
Tegnap is hiányolt valami kajafélét a konyhában. Legszívesebben odavágtam volna, hogy baszki, hoztál haza pénzt? Vagy csak elvitted itthonról? Nem és igen a jó válasz, ebben a sorrendben. Nos akkor, miből vásároljak neked luxust?
Komolyan néha úgy csinál, mintha ráérő időmben rajzolgatnám a 20 ezreseket a hátsó kertben. És még furi se legyek. Eszem megáll! Ő lépett félre, ráadásul tudja magáról, hogy vaj van a füle mögött, ráadásul egy egész akónyi. És még én vagyok a furi?
Hű mekkora balhé lesz, ha kiderül, hogy tudom, amiről úgy tudja, csak ő tudja egyedül.
Üdv: Kátya
