Folytatom a tegnapi sztorit, bár ez nem is igazán folytatás, hiszen a helyzet korábban történt, mint a beszélgetésünk.
Megvártuk tegnap a melóhelyén, majd haza is jött velünk. Nekem már akkor is fájt a fejem, ezért el akartam menni a gyógyszertárba. Felmentem a lakásba, majd adtam kaját a gyereknek. Ő már helyből a számítógéphez ment és kapcsolta be, ahogy hazaértünk. Tudjátok, ment neki az sms arról, hogy írt az alteregóm levelet neki a partnerkeresőn.
A gyerek elkezdett kajálni, én meg csendesen kilopóztam a konyhából. És mit látok? Nyakig van abban a bizonyos oldalban.
Na akkor megszólaltam, hogy akkor én megyek le gyógyszerért, meg a boltba is beugrok. Majd leugrott a székről ijedtében, én meg alig bírtam visszafojtani a röhögést. Rögtön csukta le az oldalt, amint visszaszerezte a lélekjelenlétét. Bebújtam nyakig a táskámba, a tárcámat keresve, mert muszáj volt legalább mosolyognom. De mindeközben félholt fejfájósnak kellett magam mutatni.
Na szóval le is mentem. Gondoltam megint tömeg lesz a gyógyszertárban, mint szokott. Hát most nem. De sebaj, jártam egyet a környéken és hagytam neki időt, hogy írjon választ.
Be volt tojva, mert sokat nem írt, csak a mélcímét küldte meg és képeket kért. Látszik, hogy kapkodott, bár a dátumot nem néztem. Valószínűleg gyorsan bepötyögte, amit kellett és kész, gyorsan ki is kapcsolta a gépet, hogy még a gyanú se merüljön fel. És ugye ezután közvetlenül halt be a net.
Hát ennyi történt tegnap.
Neki ugye nincsenek titkai.
No megállj csak! Majd bebizonyítom én, hogy dehogynem!
