Sziasztok!
Sokat gondolkodtam dropout és Füles-Bagoly sorain, miszerint a férjemmel az elején túlságosan is felgyorsult a kapcsolatunk, túl korán jött sorba minden, még azelőtt, hogy megismerhettük volna egymást és egymás életkörülményeit. Mert talán nem alakultak volna így a dolgaink, ha éveket töltünk el egymás megismerésével, kiderült volna idejekorán a nagy titok, ami az ő életét körülvette és -veszi, kvázi kiesett volna az a bizonyos csontváz a jól bezárt szekrényből.
Amióta az eszemben van ez a gondolatsor, valahogy tiltakozom ellene. Nem azért, mert a múltam egy darabja, és akkor és ott úgy tartottam helyesnek mindent ahogyan történt. Nem azért, mert nem lehetne egy gyönyörű gyerekem, ha akkor másképp cselekszem.
A józan eszem tiltakozik.
Felsejlik bennem két érv, két igen erős érv. Az egyik az ösztön, a másik pedig a tisztesség.
Az ösztön azt sugallja, hogy cselekedjünk, ne várjunk. Az ember az állatvilág része, ugyanúgy van összerakva, mint a többi szőrös és nem szőrös bolygólakó. Az ösztönei irányítják. A pasikat arra, hogy fészekből fészekbe ugrálva minél több „tojást” pottyantsanak el. A nőket meg arra, hogy a legjobb színészt részesítsék előnyben.
Tény, a férjem jó színész volt. Jobb, mint egy másik, aki a megismerkedésünkkor versenyben volt. Hogy jobban jártam volna a másikkal, nem kérdés. Most ebben a helyzetben bizonyára nem lepődnétek meg, ha így gondolnám. Hiszen ez lenne a „helyes”, pontosabban a várható reakció. Nem így van. Akkor hallgattam az ösztönre, azt hiszem. Hogy helytelen döntés volt, nem állítanám. Nem volt a legjobb döntés, hanem „csak” egy jó döntés. Aminek lett jó eredménye és rossz eredménye.
És utóbbit, a rossz eredményt sem kell lekicsinyelni. Ahogy mondják, ami nem öl meg, az csak megerősít.
A másik érv, ami a szürkeállományomat feszíti, a tisztesség. Annak idején nagyapáink és nagyanyáink, de még apáink és anyáink is gyorsan döntöttek az életükről. A nagyszüleink a 40-es, 50-es években voltak fiatalok, a szüleink a 70-es években. Egyik kor sem arról volt híres, hogy betartották volna a korábban jól bevált minimum 1 évnyi jegyességet. Sokszor még a háromszori kihirdetést sem várták ki. 2-3 hét ismeretség után házasodtak meg, és többnyire egy életre.
Mi az oka annak, hogy az ő válási statisztikájuk messze jobb a miénknél?
Alighanem a tisztesség. Akkoriban nem volt ez a fenenagy szabadosság. Akkoriban tisztelték egymást az emberek, még a legalacsonyabb társadalmi körökben is. Akkoriban megbecsülték a házitűzhelyet és a gyermekmosolyt. Akkoriban még nem volt internetes társkereső és mertmegérdemlem. Akkoriban még küzdésre, munkára és kitartásra nevelték a gyerekeket. Közös küzdelemre, közös munkára és közös kitartásra.
Rossz korban születtem, azt hiszem.
Kátya
