Sziasztok!
Rég jártam erre, mert nem tudtam nagyon ideülni a géphez. Nagyon nehéz lesz összeszedni a gondolataimat ahhoz, hogy egy épkézláb bejegyzést össze tudjak hozni.
Tegnap írtam egy kommentet, és onnan folytatnám a történetet. Tegnap este eljátszotta a mintaférjet: virágot kaptam, összepakolta a lakást, és érdekes módon még a konyhában is el tudott pakolni maga után. A kenyér felét sem kell kidobnom, mert nem zacskózta vissza és rámolnom sem kellett utána.
Azt hittem, ezek után békén hagy, de nem. Közölte velem, hogy úgy döntött, a nappaliban alszik, amíg vissza nem hívom. No itt megint felment bennem a pumpa, de lenyeltem a békát és egyszerűen csak annyit mondtam neki, hogy jó. Örültem, mert ugye kedden azt mondta, hogy ha akarom nem alszik a hálóban velünk, és én ezt akartam, ő meg ennek ellenére két éjszakát is velünk töltött.
Tegnap tudtam, hogy arra számít, be fogom hívni és az már az enyhülés jele. De rosszul számított. A reggeli beszólása (az 50-50 %-ról) meg a délutáni beszélgetése apámmal (ahol már közel 100 %-ban én voltam a felelős meg hogy én szarom el a pénzt) meggyőzött arról, hogy mindez csak egy nagy színjáték, annak érdekében, hogy a bűne megbocsátassék és tovább játszhassa a kisded játékait. Egész este lógó orral ücsörgött, mert nem az lett, amire számított. És reggel is el volt kenve, de nem is kicsit.
Most elment, és vasárnapig nyugtom lesz tőle. Dolgozik.
Én is el vagyok keseredve. Az érzelmi zsarolás azt hiszem sokkal jobban hat rám, mint gondoltam. Természetesen nem változtatja meg a döntésemet, mert nincs értelme feltételeket szabni. Egyetlen dolog miatt: mert megbánást nem tanúsít. Csak sértettséget és megbántottságot mutat, de még egy nyamvadt "bocs" se hagyta el a száját.
Nem akarom folytatni és nem is fogom. Remélem hétfőn ki bírom rakni és végre normális életet élhetek.
Kátya
