Sziasztok!

A bejegyzés címe egy kvázi idézet. Reggel sms-t írt nekem. Így hangzik: "anya, te te sokáig akarod még apát büntetni? Nekem már nagyon rossz, hogy hozzád se érhetek, se puszi, se semmi."

Erre varrjatok gombot!

Ez már a pofátlanság újabb csúcsa. Lassan már egy egész Pofátlanság-hegysége van, újabb és újabb megmászható csúcsokkal.

Elemezzük csak ezt a két mondatot!

1. sokáig akarod még - nem érzem magam hibásnak, sőt meg vagyok győződve arról, hogy meg fogsz bocsátani

2. büntetni - nem követtem el semmit, és igazságtalan ez az egész

3. nekem rossz - az rohadtul nem érdekel, hogy neked jó-e vagy jó volt-e ez az egész, amit műveltem

4. hozzád se érhetek, se puszi, se semmi - áll a farkam, b.meg, és már vagy két hónapja nem dugtam, ugorj rá, bébi!

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ! Ez BETEG. Csupa nagy betűkkel. Azt hiszi, hogy ez az egész történet egy játék, egy játszma, egy tender, amit meg kell nyerni. Sőt, amit meg fog nyerni. Nincsenek kétségei.

Az is biztos, hogy ő magát teljes mértékig felmentette. Ez ugyanaz a reakció, amit az élet minden más területén a felelősség fel nem vállalásával kapcsolatban mutat és mutatott. Eddig azt hittem, hogy ez egy egyszerű jellemhiba, pedig ez nem így van. Nem is jellemhiba, azt hiszem, hanem egy egyszerű pszichológiai gát. NEM TUDJA elismerni a felelősségét, a hibáját, NEM KÉPES BELÁTNI. Egoista, és leginkább, ha nem elsősorban csak magát szereti, és ezért önmagát nem hibáztathatja, mert akkor az egész kis világa összeomlik. Ezért inkább azt a reakciót követi, hogy a felelősséget eltolja, valaki másra és ezt olyan meggyőzően csinálja, hogy saját magát teljesen meggyőzi a tökéletességéről, a hibátlanságáról. Aztán ha ez már megvan, akkor addig ismételi, amíg teljesen el nem hiszi, és amikor már elhitte és úgy érzi, hogy a világgal is elhitette (ahogy gyanítom most is ezeket az agyszüleményeket előadta ám a barátainak is), akkor egyszerűen becsukja az ajtót a problémára.

És onnantól már a következő játszma érdekli. És nyerni akar, mert biztos benne, hogy megnyeri.

Így, ilyen gondolkodással meg is lehet. Legalábbis el tudja hitetni magával, hogy nyerni tud és nyer.

Hogy én ezt már nem kajolom be, az másodrangos kérdés. Nem is foglalkozik vele, hogy esetleg én hogy érzem magam, mekkora csalódást okozott és ilyenek. Fel se merül benne, hogy én nem érzem úgy, ahogy ő. És őszintén - nem is érdekli.

Ez betegség. Szomorú kimondani, de az. Tudom, én leszek a következő főbűnös az életében, de muszáj ezt felvállalnom, különben belebolondulok és rámegyek.

Üdv: Kátya

ui: sms-re nem válaszolok. Viszont az a gyanúm, hogy azért engedte meg magának ezt a szösszenetet, mert a péntek feltétel-szabás nélkül múlt el. Talán nem kellett volna ennyire belátással lennem, másokkal, más gyerekekkel, más szülőkkel. Még mielőtt elment, meg kellett volna mondanom, hogy úgy pakoljon, hogy haza már nem jöhet.