Sziasztok!

Tegnap egy ősember képe rémlett fel nekem a férjemről. Ragaszkodott hozzá, hogy elmenjünk az apjáékhoz, busszal, messzire. 2 éves gyerekkel, mondom, ahha fasza egy ötlet.

Sajnos ugye rosszul aludtam, így kellett nekem a hajnali kelés, mint kutyának a hátonúszás. De sebaj, mentünk. Reménykedtem benne, hogy a kicsi aludni fog a buszon. Hát nem aludt. Mire odaértünk, majd éhen vesztem. Nyögvenyelősen rá sikerült venni, hogy lépjen már el pár kifliért, mert éhen halok. Aztán elindultunk. Próbáltam elaltatni a gyereket, hogy ehessek, mert közölte velem, hogy a gyerek nem ehet, ne morzsázza össze a kollega buszát. Már ez elég nagy bunkóság volt, de ami eztán következett, erre is rátett. A gyerek elszunyókált és ő ragaszkodott hozzá, hogy átvehesse. Mondtam, hogy tudok úgy is enni, hogy az ölemben alszik. Nem. Erőszakoskodott. Kétszer játszottuk el, hogy a gyereket elaltattam, majd ő felverte. Végül nem láttam a pipától. Nem is ettem, plusz a gyerek se aludt vissza az úton. Ő bezzeg beverte a szunyát mellettünk. Gyűlöltem egész úton, mert a kicsi nagyon hisztis és nyűgös volt.

Az utasok már sajnáltak. Egy valami vígasztalt, egy helyes kék szemű srác, aki mára buszmegállóban elkezdett kokettálni velem. Egy kis önigazolás, hogy nem vagyok én olyan rossz nő még.

Azt hittem, ennyivel megúszom. De nem. Odaértünk az apjáékhoz. Az egyik rokonnal főztem és beszélgettem a konyhában. Közben kiszóltam a nappaliba, hogy légyszi cserélje át a pelusát a gyereknek. Erre mi van? Az 5. szólásnál már egy kicsit felemeltem a hangom, de még mindig a légyszíves stílusban. Erre a képembe vágta, hogy "ne legyél már hugod" és bacott pelenkázni. Én jöttem ki a konyhából.

No nekem itt lett nagyon elegem. Olyan kőbunkó volt, mint a sógorom szokott volt, amikor a kapcsolatuk tesómmal megromlott. Szerencsére elég fáradt voltam ahhoz, hogy aludjak.

Ja és természetesen hazafelé ment ugyanaz a bunkózás (kékszemű nélkül), tesóméknál úgyszintén. A kocsiban hazáig ő vezetett, de bár ne tette volna. Előjöttek a sofőrallűrök: úgy vezette a személyautót, mint egy buszt, plusz folyton mindenkinek be- és kiszólt, aztán meg előjött a sógorom féle májerkodás (forgalom feltartása, mert valaki rondán nézett rá). Már a buszon is égtem reggel, mint a tarló, de ez végképp égetett, de nagyon. A másik oldalról meg féltem, mert mi van, ha a másik kocsiban egy olyan ül, aki kiugrik a verdájából és beveri a szélvédőt? Az én kocsim, plusz benne ülök gyerekestül.

Szóval életem párja egy ősember. Cumi.

Kátya