4. fejezet
amelyben feltűnik a gonosz Boszorkány és a Királylány végre nagy sokára megvilágosodik.
Túl az Óperencián a vadászkunyhó melletti szemétkupacból szedegette fel a Királylány által kihajított varázstükör összetört darabjait az Öreg Király. Most már igazán mérges volt a makacs asszonyra, és elhatározta, hogy most már tényleg megfizet neki a butaságáért. A tükör darabjaiból egy gyönyörű Boszorkányt varázsolt, a szívébe gonoszságot ültetett, és a Herceg elé vitte. A Hercegnek nagyon megtetszett a szépség, de ez még nem volt elég: az Öreg Király el is varázsolta a szívét: elfordította azt a tulajdon asszonyától. Egyre kevésbé becsülte hát a dolgos asszonyát, akit egyre többször hagyott otthon. Az asszony tűrt, egész addig, amíg egyszer csak egy díszes hintó állt meg a kapu előtt. A Boszorkány ült benne, csillogó ruhában és a Herceggel akart találkozni. A Királylány szeme ekkor nyílt fel: emlékezett az Öreg Király minden varázslatára és szépen összerakta a széttört mozaikot. És amikor ezzel elkészült, maga is elbámult a képen. Mit látott vajon?
És boldogan él-e ezután?
Miután sutba dobtam a tükröt és elhessegettem a gyanú árnyékát is, büszke voltam magamra, hogy az én, a mi szerelmünk erős bástya, nem lehet ám akármivel kikezdeni. Aztán csalhatatlan jelt találtam, ami már arra utalt, hogy tényleg nem ártatlan. És elkezdtem nyomozni. És itt jön az elmúlt egy hét története. Kinyomoztam pár dolgot, többek közt azt, hogy regisztrált mindenféle társkereső oldalakon, és ezek közül egy kifejezetten szexpartner kereső oldalon kapcsolatokat épített az elmúlt két hónapban. Ezek közül egyet azóta is tart (Boszorkány). A nő csúnya mint a pusztulat, ellenben kérkedik ország-világnak a borotvált p.jával és a hatalmas szexuális étvágyával, legalábbis az adatlapja szerint. Azóta kiderítettem, hogy már nem csak elméleti síkon zajlik a dolog, telószámot is cseréltek és rendszeresen telóznak, méleznek. Azt, hogy meg is dugta-e már, nem tudom, de ezek után nem is érdekel. Akár az sem, ha az összeset megdugta, akivel felvette a kapcsolatot. Ennyit ért a kapcsolatunk. Tegnapelőtt óta tudok mindent. A bizonyítékokat, a leveleit kinyomtattam és elrejtettem. A tárgyalás nemsokára lesz, azt megvárom. Jelen – az általa színjátéknak tartott - állás szerint nem fog ellenvetéssel élni, és én azt akarom, hogy ez ne húzódjon tovább. Nehezen fogunk így is megélni a gyerekkel, ezért égető szükségünk van a gyerektartásra. A tárgyalás után szélnek eresztem. Tűrtem, nyomorogtam vele együtt, mert azt hittem, szeretjük egymást. Nem szeretjük. Most már részemről sem. Egyelőre hülyének, becsapott hülyének érzem magam, aranytojást tojó tyúknak és átvert eltartónak. Tudom, hogy ez meg fog változni, tudom, hogy később helyre fogom tudni majd tenni a dolgokat a fejemben, de most nagyon rossz. Fáj, mert szombat reggel még úgy keltem fel, hogy szerettem. Csak egy fél nap telt el, és minden megváltozott.
Tudom, hogy nincs hova menjen, ha kiteszem, de nem tudok tovább így együtt élni vele. Még akkor sem fogok tudni újra bízni benne, ha bizonyítja, hogy nem történt semmi. Valami eltört, és ezt már a büdös életben nem lehet összeragasztani. Nem adom könnyen a bizalmamat, és ha elveszik, már nem tudom visszaadni újra. Tudom, hogy ez valahol bizonyára hiba, de így vagyok összerakva, reklamációt maximum apámnál meg anyámnál lehet tenni ezügyben.
Erre a blogra azért van szükségem, mert amíg a jogi procedúra nem zajlik le, titokban kell tartanom a felfedezésem (különben meg fogja nehezíteni a gyerektartási pert, méregből, dühből, dacból). És amíg még tűrnöm kell, muszáj valahol kiírnom magamból azt, amit legszívesebben a pofájába vágnék.
Nem tudom, lesz-e a témára érdeklődés, de annyi bizonyos: nekem segíteni fog, még akkor is, ha senki nem olvassa el a világon.
Köszönöm, hogy meghallgattak, meghallgattatok:
Kátya
