Az egy dolog, hogy a gyerek mit lát az apjától. Van olyan ismerősöm, akinek az apja számtalan nőt fogyasztott el az élete során, a fia mégis azért küzd, azt akarja, hogy neki "normális" családja legyen. Szóval nem az a kiindulópont, hogy mit lát, hanem hogy az édesanya,aki az alapvető értékeket képviseli és rögzíteni képes a gyermekben, ezt meg is tegye.

Talán nem a legjobb ötlet ez a stratégiásdi...mert rámehetsz nem csak lelkileg, hanem testileg is. Nem tudom, mi a biztosíték arra, hogy a tárgyalást követően könnyebb lesz? Majd ha nem akar fizetni akkor tovább pereskedtek? Ha nincs miből fizetnie, nem tudod elpereleni tőle, csupán egy halom papírod lesz arról, ennyivel tartozik neked. Vagyonmegosztás hogy néz ki? Meg vannak a bizonyítékok arra, hogy mi az övé ,mi a tiéd, illetve mit kellene elosztani? Ezek is fontos kérdések, és ha már ilyen tudatosan éled meg ezt az egész folyamatot, nem ártana erre is gondolnod....

Az írásaidból ki lehet olvasni, hogy nem csak "ez" (félrelépés) a baj, nem csak emiatt döntöttél úgy, hogy továbblépsz. Abban is biztos vagyok, hogy nem most kezdődtek ezek a dolgok. Nekem személyszerint az a véleményem, hogy még ha meg is hoztad a döntésed (amely adott esetben visszavonhatalan) hallgattassék meg a másik fél is. Ha már úgyis mindent tudsz, kiderülhet, mennyire képe még a konkrét szembesíté után is hazudni.

Az, meg hoyg nem chekkolod az oldalait, meg a telefonját...én másképp csinálnám. Jó meggyőződni újra meg újr aa döntésünk helyességéről. Egy idő után úgysem leszel rá kíváncsi.....

siettem, bocsánat az elütésekért.... !

Egyébként lelkiekben Veled vagyok, én is nem olyan régen éltem át ezt az egész szituációt....csak mi nem voltunk "csak" egy pár.

Kitartás! És nincs más hátra, mint előre :)

Szia!

Lehet, hogy tudok itt válaszolni?

Igen, itt tudsz váálaszolni... :)

Akkor jó, itt írok.

Szóval a helyzet az, hogy különvagyoni szerződést kötöttünk, még amikor összekerültünk, így komolyabb vagyonmegosztásról igazából szó nem lehet. Néhány együtt vásárolt tárgy megosztása jöhet szóba, de komoly életvitelt érintő megosztásról (pl.lakáseladás)jogilag nem lehet szó.
Arról nem is beszélve, hogy nem is voltunk házasok (csak én írom így egyszerűbben, hogy a férjem), sőt évek óta papíron már élettársak sem. Így volt egyszerűbb abban a pénzügyi helyzetben, amibe saját magát és közvetve minket is kevert.

Az érzelmi alap már hosszabb ideje ingadozik, az anyagi gondok és az azzal járó hercehurca, valamint az ezekhez való hozzáállása kőkeményen rányomták az érzelmekre is a bélyegüket. Mondjuk inkább úgy, hogy hozzá nem állása, hiszen már hosszú ideje nem vállal felelősséget a kötelezettségeiért, sőt gyakorlatilag kivonult alóluk, többnyire rám berhálva a "feladatok" megoldását.

Most jelenleg én tartom el, mivel a fizetése letiltás után megmaradt része olyan számomra "luxus"ra megy el, ami hasznot nem hajt, de ledumálni nem tudom róla. Ergo minden mást én fizetek, többek között a telefonszámláját is, de a rezsijét, a kajáját, a ruházkodását és a "hóbortjait". Ergo gyakorlatilag ennyivel lesz könnyebb nekem, nekünk a kicsivel kettesben, hogy az apja nem kerül a pénzünkbe. A gyerektartás kifizetésével kapcsolatban nem tudom, mi várható. Annyit tudok, hogy a jelenlegi munkahelyét nem hagyná ott soha, arról nem is beszélve, hogy aláírt jópár évet a képzésért cserébe, amit kapott. Nem tudom, hogy később alakul-e majd úgy az élet, hogy veszekednem kell vele a gyerek jussáért. Az a pénz uis a gyereké és én rá is akarom elkölteni. De anélkül is meg leszünk, abban biztos vagyok.

Amitől félek, az a meghallgatás. Természetesen meg akarom hallgatni, bár kb. pontosan tudom, miket fog mondani. Én leszek a hibás, merthogy nem kap meg mindent a kapcsolatunkban. És félek attól, hogy a tényleges szakításunk után jön majd az érzelmi zsarolás, főképp a gyereken keresztül. De majdcsak lesz valahogy. Ki kell bírnom.

Hát kb. ennyi a helyzet.

Köszi az együttérzést!

Üdv: Kátya

Ja, ami még lemaradt:

A további adatgyűjtés szerintem felesleges. Amit begyűjtöttem, nekem elég volt a döntéshez. Dönteni pedig általában gyorsan szoktam. Sokáig tűrök és kivárok, de a döntés maga mindig gyors. A döntéseimhez pedig eddig is mindig kőkeményen ragaszkodtam, akár jónak, akár rossznak bizonyultak. De eddig többnyire jól döntöttem. Még a vele való kapcsolat tekintetében is, hiszen különben nem lenne egy édes kisgyerekem. :)

@Catherine:

Zsarolni csak azt lehet,aki hagyja magát...ettől nem tartok hogy bármennyire sarokba tudna e szorítani, mert nem fog neki sikerülni. Ha tudatos életet választottál magadnak, maradj is ott :) Én is így élek, s bár már kaptam jónéhány nagy pofont az élettől, akkor is azt szoktam mondani, hogy mindenki bekaphatja.


P.S. ne ijedj meg, ha váratlan vendéged (eid) lesznek; u.i. a barátok azok, akikre ilyenkor is lehet számítani:)

Akkor ezért töröm a könyököm már napok óta?

Nem tűnsz elveszett embernek, még ha úgy érzed sokszor eltűnik a lábad alól a talaj. Kevesen tudnák ezt az egész szituációt ilyen higgadtan, körültekintően végigcsinálni....

Hogy miért fáj a könyököd, azt nem tudhatom, de biztos vagyok benne, hogy van, akire számíhatsz.

Csakis azt tudom mondani, hogy fel fejjel, mert lesz ez még így sem, csodaszép dolgok várhatnak még Rád, csak ne add fel idő előtt!

olvasatlanul még és csak alapsztorit ismerve sajnálom és szorítok, ahogyan emlékeztetlek arra is, hogy ez a kiscsaj eddig is és mindig felállt.

puszillak:
spin

Spin, köszi!

Giz mondta, hogy jössz majd! :) Szeretlek titeket nagyon!

Ha elolvasod se lesz jobb kedved, de az tény, hogy eddig felkeltem minden gödörből és most csöpike miatt még fontosabb. Szóval fogak összeszorít és csak akarni kell, hogy az életem jobb legyen.

Puszi: Kátya

Maripán, nem adom fel. Tovább akarok lépni, és nélküle tervezek. Egyszerűen ez a jó megoldás. Ha ez a helyzet sokáig így marad - és erről beszélgettem tegnap a szüleimmel is -, akkor hipsz-hopsz azt veszem észre, hogy az utcára kerültünk és az én nevem után is van pár millió kifizetetlen tartozás, amit nyögök még vagy 20 esztendeig.
Ezt nem várom meg, ahogy azt sem, hogy az anyagiak miatt folyton veszekedjünk. Nem akarok veszekedni, egyszerűen a szőr áll a hátamon még a hangos szótól is. Akkor inkább egyedül nevelem a gyereket, nélküle.
Erős vagyok és ezt tudom is magamról. Pláne mert nincs más választásom: a gyerekem jövőjét védem, a megélhetését, az álmai jövőbeli megvalósulásának az esélyét. És miatta nem futamodhatok meg, mert már én számítok a legkevésbé ebben a történetben.

Üdv: Kátya

Kedves Catherine,

Maripán= Giz :)

Kedves Maripán,

Gyanítottam, Giz. :):):)