Sziasztok!
Tegnap kb. 5 perc alatt rontotta el az egész napomat, a tegnapit is és a mait is egyaránt. Egyszerűen elegem van, majdnem felborítottam ezt az egész kényszerű együttélést, akármi legyen is a vége.
Az este hazajöttem a gyerekkel. Itthon bámulta a tévét, meg közben ment a netezés is ezerrel. Hogy miért kell a tv, mint alapzaj, meg se kérdeztem, végül is az áramszámlát is én fizetem, ugyebár.
Beszélgettünk a mai vacsoráról, erre megint én lettem lehülyézve. És megint a pénzkérdésen. Azon, hogy mire b.sztam el a cafeteriaban megkapott kajajegyemet? Mondok, édesdrágaszerelmem, vajh szerinted mi a frászkarikát eszünk ebben a hónapban????
Legszívesebben folytattam volna a monológot, de nyeltem egy nagyot. Ott volt a gyerek, és előtte nem akartam veszekedést provokálni. Bár igazából ő provokált engem és nem én őt. Azért most kiírom magamból, amit le kellett nyelnem.
Még szerencse, hogy befejezte a további nyaggatásomat.
Különben elmondtam volna a többit is, imígyen: "Megkaptam a fizum, kifizettem a sz.ros autód hitelét, hogy ne mondják fel a szerződésed. Az elmaradt februári számlákat és a lakáshitelt is kicsengettem. Megkaptam az apehtól a visszatérítésem, ebből kifizettem a március havi számlákat. (Még áprilisnél se tartunk, ugye, áprilisban...) Ennyi volt az e havi lóvém. Te megkaptad a fizetésed töredékét (30 % körül), és befizettük az elmaradt horribilis telefonszámládat, ami ugyan nem használt azon, hogy most kikapcsolják, de legalább 3 hétig még fényeskedhettél a szeretődnek azzal, hogy smsekkel és hívásokkal bombázod. Ami kevés meg megmaradt a fizudból (kb. 10 %-a), azt elszórtad számomra ismeretlen célra. Ami extra lóvé volt (egy huszas), azt meg a múlt héten elittad a haverokkal a bortúrán. Haza nem adtál belőle, szóval miből is eszünk április eleje óta? Miből volt húsvétolás, sonkával, kolbásszal, főtt tojással? Hát persze, hogy a kajajegyből. És jelentem még mindig van belőle.
Inkább örülnöd kéne, hogy 20 nap kajáját és egyéb kiadásait (mosószer, budipapír és hasonlók) kihoztam napi egy ezresből."
Szóval kb. ennyit mondtam volna neki. Amire valószínűleg elrohant volna itthonról.
Inkább nem mondtam semmit. Elvittem a gyereket fürdetni, meg utána játszottam vele meg ilyesmikkel töltöttem el az este többi részét. Még a mosogatástól is elment a kedvem, pedig nagyon kellett volna. Úgy éreztem, ott egye meg a fene a házimunkát, hát ezért gürizek én, hogy folyton én legyen a sz.rláda?
Még késő este is ezen pörgött az agyam. Alig bírtam lenyugodni. És erre még rá is tett egy lapáttal: az este bánatosan panaszkodott a kicsinek, hogy már tőle se kap gyöngédséget, nemhogy az anyjától. Mifacom? Minek neki az én gyöngédségem? Z-é, O-é, mittoménmégkié nem elég???? Nekem sok is, valljuk be.
Reggel is próbálkozott nálam, ölelgetett meg csókolgatott, de valahogy nagyon fájt és nagyon megalázónak éreztem az egészet. Nem tudom magam megemberelni. Úgy érzem, sem emberként, sem férjként, sem családfenntartóként nem áll és nem állt eddig sem mellettem. Közel vagyok ahhoz a lelkiállapothoz, amikor az ember hány attól, amit csinál: nem akarok gyöngéd lenni vele, nem tudom mosollyal tűrni a közeledését, nem tudom nem erőszaknak érezni. Legszívesebben ma is lezuhanyoztam volna, miután becsuktam utána az ajtót.
Most nagyon rosszul érzem magam mind lelkileg, mind fizikailag. Dühös vagyok és ugyanakkor csalódott is. Végtelenül dühös és végtelenül csalódott.
Főztem nyugtató teát és megpróbálok dolgozni, meg gondolatban valami vicceset, esetleg cinikusat találni ebben az egészben. Hátha tudnék rajta nevetni.
Köszi, hogy elolvastátok:
Kátya.
