Válás előtt, avagy szétszakított babaruha

Sziasztok!

Tegnap egy ősember képe rémlett fel nekem a férjemről. Ragaszkodott hozzá, hogy elmenjünk az apjáékhoz, busszal, messzire. 2 éves gyerekkel, mondom, ahha fasza egy ötlet.

Sajnos ugye rosszul aludtam, így kellett nekem a hajnali kelés, mint kutyának a hátonúszás. De sebaj, mentünk. Reménykedtem benne, hogy a kicsi aludni fog a buszon. Hát nem aludt. Mire odaértünk, majd éhen vesztem. Nyögvenyelősen rá sikerült venni, hogy lépjen már el pár kifliért, mert éhen halok. Aztán elindultunk. Próbáltam elaltatni a gyereket, hogy ehessek, mert közölte velem, hogy a gyerek nem ehet, ne morzsázza össze a kollega buszát. Már ez elég nagy bunkóság volt, de ami eztán következett, erre is rátett. A gyerek elszunyókált és ő ragaszkodott hozzá, hogy átvehesse. Mondtam, hogy tudok úgy is enni, hogy az ölemben alszik. Nem. Erőszakoskodott. Kétszer játszottuk el, hogy a gyereket elaltattam, majd ő felverte. Végül nem láttam a pipától. Nem is ettem, plusz a gyerek se aludt vissza az úton. Ő bezzeg beverte a szunyát mellettünk. Gyűlöltem egész úton, mert a kicsi nagyon hisztis és nyűgös volt.

Az utasok már sajnáltak. Egy valami vígasztalt, egy helyes kék szemű srác, aki mára buszmegállóban elkezdett kokettálni velem. Egy kis önigazolás, hogy nem vagyok én olyan rossz nő még.

Azt hittem, ennyivel megúszom. De nem. Odaértünk az apjáékhoz. Az egyik rokonnal főztem és beszélgettem a konyhában. Közben kiszóltam a nappaliba, hogy légyszi cserélje át a pelusát a gyereknek. Erre mi van? Az 5. szólásnál már egy kicsit felemeltem a hangom, de még mindig a légyszíves stílusban. Erre a képembe vágta, hogy "ne legyél már hugod" és bacott pelenkázni. Én jöttem ki a konyhából.

No nekem itt lett nagyon elegem. Olyan kőbunkó volt, mint a sógorom szokott volt, amikor a kapcsolatuk tesómmal megromlott. Szerencsére elég fáradt voltam ahhoz, hogy aludjak.

Ja és természetesen hazafelé ment ugyanaz a bunkózás (kékszemű nélkül), tesóméknál úgyszintén. A kocsiban hazáig ő vezetett, de bár ne tette volna. Előjöttek a sofőrallűrök: úgy vezette a személyautót, mint egy buszt, plusz folyton mindenkinek be- és kiszólt, aztán meg előjött a sógorom féle májerkodás (forgalom feltartása, mert valaki rondán nézett rá). Már a buszon is égtem reggel, mint a tarló, de ez végképp égetett, de nagyon. A másik oldalról meg féltem, mert mi van, ha a másik kocsiban egy olyan ül, aki kiugrik a verdájából és beveri a szélvédőt? Az én kocsim, plusz benne ülök gyerekestül.

Szóval életem párja egy ősember. Cumi.

Kátya

Ez a másik része a kiírnivalómnak.

Az este lefekvés után történt. Tudjátok, az oposszum az az állat, ami ha ellenséggel találkozi halottnak tetteti magát. No tegnap én voltam az oposszum.

A gyereket a nászágyon altattam el. Azt hittem, alszik már, én meg a falat bámultam. Hátat fordítottam neki. Egyszer azt éreztem, hogy a fenekem simogatja. Majd kiugrottam az ágyból ijedtemben. De megmerevedtem, mint az oposszum, alvást színleltem. Gondolom állt a kígyó, és mivel C nem volt megkapható, hát az otthoni p.nci mégis megfelelt volna átmenetileg.

Egy darabig próbálkozott, aztán békén hagyott. De tudtam mi következik. Félreérthetetlen mozgásba kezdett alattunk az ágy. Kiverte saját magának. Még az se zavarta, hogy mellette alszik a gyerek. Hogy bármikor felébredhet. Hogy hogyan reagálja le, ha meglátja, mit művel. Semmi nem érdekelte, csak a pillanatnyi "gyönyör". Folyni kezdett a könnyem, megállíthatatlanul. A tenyerem az arcom elé szorítottam, hogy ne törjön ki belőlem a zokogás. Hogy oposszum maradhassak. Hogy megússzam.

Csak a lelkem fáj és undorodik. A testemmel nem történt semmi. De az oposszum sajnos nem kelt fel a földről. A coyote-ot elijesztette a teherautó, ami átment rajta.

Üdv: Kátya.

Sziasztok!

Hajnali k.rvakorán van és nem bírok aludni. Két dolog miatt, amiket most ki kell írnom magamból, hogy még aludni is tudjak egy keveset.

Azt egyik a címben szereplő "látomás". Emlékeztek a 70-es évek cuclista filmjeire? A félig meztelen családapákra, akik az otthonukban sörrel a kezükben lófrálnak, trikóra vetkőzve?

No nálunk kb. ugyanez zajlott le tegnap az idei május elsején.

Dolgozott. Hazajött a melóból. Remegett C-ért, így rögtön irány a net. Nem volt semmi levelentyű, hát rögtön jött a letargia. És a lumpenprolizmus. Ledobálta magáról a munkagatyát, kigombolta az ingét és egy szál gatyában eltespedt a nappaliban az ülőgarnitúrán. Tévé be, követelte, hogy melegítsem a vacsoráját, majd vacsi után leküldött egy pohár bort is. Közben bámulta az aktuális filmet, a k.rva és a hősszerelmes fehérlovasherceg meséjét, amitől nekem a mostani helyzetben a szőr is állt a hátamon.

Miközben figyeltem a film kiváltotta reakcióit rájöttem valamire: alighanem ő világéletében Richard Gere-nek képzelte magát, pontosabban Edward Lewisnak, a filmből. A sikeres nagyvilági hapsi, akinek minden jár, aki mindent elért.

Nekem is így mutatta annak idején be magát: drága öltöny, drága ingek, drága kocsi, drága parfümök, kazalnyi virág, vacsi elit helyen, stb., stb.

És miközben e képek vonultak a lelki szemeim előtt, arra gondoltam, hogy alighanem én mégse olyan virágot szagulok, amit szakítottam. Nem ezt az igénytelen (tegnap még fogat se mosott), gatyában tespedő, italtól bűzlő ürgét kértem, választottam.

Ezerszer kértem már, hogy mindezeket a gatyás allűröket ne a gyerek nyíló értelme előtt csinálja. Neki ne ezt kelljen már nézni, ne az legyen a férj- és apaminta, hogy egyszálf.szban bámuljuk a villogódobozt. Apám sosem viselkedett így az otthonában. Nekem az az etalon. Persze hiába kértem eddig is, így tegnap már szót se vesztegettem rá.

Kátya

Sziasztok!

Tegnap délután jól felhúzott. Anyáméknál voltam éppen, amikor telefonált és számonkért rajtam valamit, a sz.ros kocsijának a biztosítását. Szerencsére csak telefonon tette meg, és rövid bunkózás után letette, de jól felhúzott idegileg. Amikor április elején megkaptam a fizumat, és el is költöttem rögtön a közös költségeinkre meg a kocsija előző havi hiteltörlesztésére, megmondtam, hogy arra már nem jutott, és fizesse ki ő. Lelke rajta, ha elmaradt. Engem nem érdekel.

Erre most ezért is én vagyok a hibás. :( Borzasztóan csalódott vagyok. Basszus kifizettem két havi közműszámlát, a lakáshitelt, megoldottam a havi kaját és mindezt a saját keresetemből. Semmit nem tett hozzá. És akkor még én vagyok a hibás, mert ő elvert kb. 40-50 ezret valamire, aminek tök semmi értelme nem volt. Ahelyett, hogy a fizetnivalóit fizette volna.

Nagyon felmérgeltem magam, és csak az mentette meg a helyzetet, hogy dolgozott, és én se voltam itthon. Ha mindez itthon történik, akkor valszeg már tegnap összecsomagolt volna.

Apám próbált csitítani, hogy ezt a két hetet már bírjam ki.

Tudom, hogy muszáj kibírnom! De már az összes bicska kinyílt a zsebemben!

Üdv: Kátya

Sziasztok!

Reggel írt C-nek. Természetesen ugyanúgy, mint szokott: remegve kelt fel, netfüggőség, pontosabban p.ncifüggőség erősen látszó jeleivel.

Nem azt írta, amit én vártam, mint reakciót. Felháborodást vártam és vádaskodást, hogy C miért nem jött el, miért ültette fel. Ahogy velem szemben már annyiszor megengedte magának.

Ehhez képest kedves volt, sőt tömjénes. Időpontot akar egyeztetni, avagy felkeresni C-t a munkahelyén.

A telefonra azt hazudta, hogy a főnökével beszélt éppen. Piha, én mint a főnöke? Jó duma.

Most nevetek ugyan, de a hányingerem nehezen múlik tegnap óta. Iszonyatosan érzem magam, de most már a fejem tiszta és hideg. Az érzelmi irányításnak vége, az elmúlt éjszaka gyötrődése véget vetett neki.

Számító dög lettem: folytatom a levelezést. Képet fogok kérni legközelebb. C ma kimenti magát, hétvégére elutazik. Jövő héten menstruál egyet, majd utána kinyírom valami közeli rokonát (bár lehet, hogy csak kórházba kerül). Azt akarom, hogy küldjön magáról képet, pucérosat. És azt akarom, hogy a tárgyalásunk napján is legyen levél. Hogy miért? Mert úgy hiszem, hogy a tárgyalóteremből kilépve sírni fog. Nyávogni és panaszkodni. És sajnálja az egész kapcsolatunkat, mármint a kapcsolatunk lepapírozott halálát. És ezt a pofájába akarom vágni. Hogy akkor ott nekem összetört lelkű amorózó, közben meg a neten egy "vadidegennek" túlfűtött szexkazán.

Bár az is igaz, hogy néha, gyengébb pillanataimban eljátszom azzal az eszményi gondolattal, hogy a tárgyalás után esetleg elém áll és bevallja, hogy neki ez a kapcsolat ennyi volt és tartsuk ezentúl magunkat a papírformához. Tudom, esélytelen, de néha jól esik ennyire könnyűnek gondolni az egészet.

Szóvak levelezek tovább. Tudom, ronda dolgot művelek. És tudom, hogy nekem se jó. De ezt most már kijátszom. Ha úgy tetszik 19-re húzok lapot.

Lássuk van-e szerencsém a kártyában, ha már a szerelemben nincs?

Üdv: Kátya

Sziasztok!

Most le vagyok törve, nem kicsit, nagyon. Oda az éjszakai nyugalmam, de a holnapi étvágyam is.

Kátya.

Sziasztok!

Tegnap este az első alkalmat várta csak meg, hogy írjon C-nek. Adatokat adott meg, amikkel el lehet ma érni. Nem hinném, hogy gyanakodna, hogy esetleg én írok neki. Ha így lenne, próbálkozott volna nálam tegnap. De még csak halvány kísérletet sem tett arra, hogy bepróbálkozzon. Amióta C-vel levelezik, egyszer sem tette meg, pedig mostanában itthon se nagyon akart bírni a kígyóval. Szóval nem hinném, hogy gyanakszik.

Úgy döntöttem, hogy hallgatok az okos szóra és nem megyek el ma megnézni a vergődését. Igazatok van, hogy esetleg túl korán ugrasztanám ki a bokorból a nyulat. Ha meg nem ugrasztom, akkor meg az lesz esetleg gyanús. Nekem az is elég, hogy tudom, hogy vergődik. Talán annyit megteszek azért, hogy felhívom és a másikról meg rejtett számmal közben megcsörgetem. Meghallgatom a kifogást, hogy miért is kell hirtelen letegye. És majd befelé, csendben kuncogok. Ezek után este biztos írni fog és még egy darabig fenntartom az írogatást. Most épp a fényképezőre van rákattanva, mert C kért tőle pikáns fotót. Ezt még kivárom, mármint hogy betaníttassa magát velem a fényképezésre, letöltésre, elküldésre. Aztán szépen leépítem, közvetlenül a tárgyalás előtt.

Egy valamitől tartok csak, hogy ha ma nem lesz szex C-vel, akkor legkésőbb hétvégén nálam fog próbálkozni. Most fel van spanolva. Én meg hányok még a közelségétől is. Már akkor rosszul vagyok, amikor tudom, hogy lassan hazaér. Egyszerűen elviselnem is nehéz. Arra meg gondolni sem bírok, hogy esetleg lefeküdjek vele. :(

Egyebekben végigjátszom a játékot, az eredeti terv szerint: kivárom a tárgyalást, felveszem a jogerős végzést és kiteszem szűrét. Azt hiszem, a szexet is be kéne tegyem a "hidegvéres" dobozba. Majd gondolkodom ezen, meg a lelki részén.

Addig pedig igyekszem úgy blogolni és úgy mélezni, hogy semmilyen látható nyoma ne legyen a gépen. Még a gördítő menüben is megoldom, hogy a főportál is a lista alján legyen minden nap. Pár kattintás más oldalakra, pár perc az egész. Ennyi belefér.

Annyira nem ért hozzá, hogy komolyabb nyomozásba kezdjen. És hogy olvasná a blogom? Akkor már régen felborult volna az egész "házasság". Ő nem olyan ember, hogy az ilyesmit véka alá rejtse. A mélbox feltörését is két alkalom után bebuktatta. Még egy hetet se bírt kivárni vele, info-t se gyűjtött többet. Most meg már lassan egy hétnél tartunk.

Gondolkodtam, hogy a C-nek írt leveleit is ki fogom nyomtatni. Majd vetítek, hogy kémprogi van a gépen és onnan tudtam meg.

Hát kb. mára ennyire jutottam.

Üdv: Kátya

Sziasztok!

Kátya

Sziasztok!

E vers jár a fejemben ma egész délelőtt. Játszom. Játszom. JÁTSZOM!

Tegnap válaszolt, kvázi randit adott C-nek. A munkahelyén lesz, csak ül a buszban egész nap, szóval d... fütty ...na egy jót. "Már alig bírok a farkammal", írta. Meg hazudott egy jót, akkora nincs, mint amekkorának vetítette. De hát egy életével és önmagával elégedetlen pasi rosszul lát, ugyebár... Még a mhelyi telója számát is megadta, mert ugye a másikat már kikapcsolták és csak azon elérhető.

Rosszullét kerülget ettől az egésztől. Pénteken írtam neki, és tessék: kedd van, de már alig bír a kígyóval! Még csak egy pikáns fotót se küldtem neki, egyszerűen letöltöttem egy aránylag csinos lány fotóját egy művészi fotós oldalról.

Elképzelem, hogy azokkal a csajokkal, akikkel a szexpartner keresőn felvette a kapcsolatot, akik ország-világ szeme láttára kiteszik magukat, az elérhetőségeiket meg a nemi szervüket a netre, kb. ugyanide jutott? Ugyanilyen gyorsan? Hányok. És attól a legjobban, hogy amikor elkezdte ezt az egészet és amikor írogatott meg valószínűleg talizgatott és d... fütty ...gogatott, akkor otthon velem is...... :(:(:(:( Iszonyatosan bánt, borzasztóan megaláz még a gondolat is.

És épp ezért úgy döntöttem: játszom egy kicsit. Tudom, tudom, nem mindenki ért egyet ezzel, de egy pici játék, egy pici szívatás nekem is jár. Szemét vagyok, tudom. De nem érdekel.

Nem sok játék lesz, csak a holnapi nap. Azután C eltűnik, mint szürke szamár a ködben.

A levelére válaszoltam, elég alpári, kurvás stílust próbáltam felvenni, és visszaadtam a randit, időponttal együtt. Még elvárásokat is támasztottam vele szemben. Természetesen nem megyek el. Pontosabban elmegyek, 10 perccel az időpont előtt beállítok. Meg akarom nézni, hogy hogyan vergődik. Hogy hogyan várja a szeretőt, és hogy hogyan dobja ki az asszonyt. Talán még azt is megteszem, hogy valami ismerőssel felhívatom. Hiszen várja, hogy C megcsörgesse és visszahívhassa. Hogy az ütő is megálljon benne egy percre, hogy mindjárt lebukik.

Szemétség?

Az.

Jár nekem ennyi elégtétel?

Igen.

Üdv: Kátya

ui: bocs azoktól, akik most csalódnak bennem. Muszáj ezt megtennem. Utána már nem marad más, csak a fájdalom és továbblépés.

Sziasztok!

Tegnap, illetve inkább már ma kaptam egy megerősítést a döntésemhez.

Délután ugyebár dolgozott. Eredetileg is úgy volt, hogy későn fog hazaérni, de még arra is rátett egy lapáttal. Játszottam megint az alvót, de amikor odajött hozzám, megcsapott az italszag.

Szóval piálni voltál a kollegákkal? - gondoltam magamban.

Azt a kis lóvét is elittad, ami nálad volt? Na szép!

Kb. 1 óra múlva azonban már ott tartottam, hogy nem is lehetett az a lóvé olyan kevés: hiszen úgy horkolt, mint a traktor, és ilyet akkor szokott, ha sokat iszik.

....

Reggel ment a "ganés" munkába. De előtte az istennek nem akarta leadni a tegnapi bevételt a munkahelyén. A duma az volt, hogy kivett belőle egy keveset a mai kajájára. Hehe, gondoltam, hisz arra a tegnapi lóvédnak is elégnek kellett volna lennie, mivel itthonról vittél kaját!

Amikor elment, benéztem a borítékba. Ott volt az esti zárás és a pénz. Megszámoltam. Elég jelentős összeg hiányzik belőle. Nekem kevesebb van a tárcámban, összesen, erre a hétre.

Nagyon elszomorodtam. A helyzet rosszabb, mint amit gondoltam. Ezzel az újabb "sofőrbetegséggel" nem csak engem járat le, hanem a szüleimet is, akik ettől a cégtől mentek nyugdíjba megbecsült dolgozóként. Akiknek a "szele", emléke hajtja előre a férjem a ranglétrán. Hol a becsület? 

Ez a sofőrködés legalja. OK, most vissza tudja tenni (csak kvázi ma ingyen dolgozik), de mi lesz később? Aki egyszer hozzányúl, hozzányúl másszor is. És sosem fog leállni. Basszus, 3 hete kezel pénzt! Ezt kellett megérnem.

Megerősödtem a tegnapiakban. Nincs mit menteni. Pontosabban van: magamat és a gyerekemet.

Üdv: Kátya  

Még egy kis sztori tegnapról.

Tegnap reggel a férjem kitalálta, hogy készítsünk családi fotókat délután. Merthogy fel akarja tenni egy közösségi portálra. Végül este lett a dologból realitás, bár nap közben többször is elszólta magát, hogy róla csináljunk fotót.

Magamban nevetgéltem a dolgon, hogy milyen átlátszó. Nem tudja kezelni a gépet, ugye.

Szóval az este nagy családi fotózkodásba kezdtünk, az ő vezényletével. Róla kellett előbb képeket készíteni, meg "ő a gyerekkel" képeket. Én csak egyen vagyok rajta, az is időzítővel készült. Amiről szó volt, hogy majd lesz "én" fénykép, meg "én a gyerekkel", na abból nem lett semmi.

És utána mi következett? A számítógéphez nagyban értő férjem felszólított, hogy ezeket a fotókat töltsem is le rögtön a számítógépre és kicsinyítsem is le azzal a bizonyos programmal. És mondjam meg hogy melyik mappába teszem, mert majd ő felteszi a közösségi oldalra, amit létre hozott.

Fojtogatott a röhögés, de végig csináltam hidegvérrel.

Utána hagytam időt, hogy elküldje a fényképet (elmentem zuhanyozni és a zuhany alatt röhögni), de nem használta ki a lehetőséget.

Alighanem arra vár, hogy az alteregó küldjön előbb fotót. Fog, holnap.

Tudjátok tegnap délután elolvastam miket írt az alteregómnak. Kvázi randit adott (megmondta, hogy mikor és hová indul ma és honnan, hogy a csaj le tudja csekkolni). Meg megígérte a képet, plusz randit is kért: menjenek el a jövő héten valahová, vacsizni, hogy kiderüljön, szimpatikusak-e egymásnak. 

Itthon éhen veszünk épp, kajajegy maradványaiból sakkozom ki az utolsó hét kajáját, míg ő vacsira hív egy vadidegen csajt? 

Hányok.

Nincs mit menteni.

Sziasztok!

Mesélek egy régi mesét.

Sok-sok évvel ezelőtt a Királylánynak volt egy öreg-öreg, bölcs és sokat tapasztalt nagymamája. Mesélt sokat a Királylánynak a nagyvilágról, az emberekről és köztük a Hercegekről is. Sok-sok emléket hagyományozott rá, sok-sok értéket, alapvető emberi értéket tanított neki. Amikor meghalt, a Királylány nagyon sírt, és hosszú-hosszú éveken át őrizte az emlékeit. Mígnem elkezdtek fakulni. De a nagymamája nem felejtette el, és most, itt a mindennek az alján megszólalt a túlvilágról. Megmondta, mit kell tenni.

Anyukáméknál voltunk ma. Babukám aludt, én meg a régi könyvespolcomon rámolgattam lánykorom szerelmes regényei és kedvenc ifjúsági könyvei között. Miközben az emlékeimen lamentáltam, megakadt a szemem egy kék bőrkötéses könyvecskén. Felismertem. A régi emlékkönyvem. Az én korosztályom még emlékszik ezekre, azt hiszem. Kisiskolás korunkban nagy divat volt. Örök igazságokat és butuska vicceket írtunk bele egymásnak. Szép emlék, jó megőrizni.

Felnyitottam. És akár Aladdin lámpája világított körbe.

Rögtön az első lapon megszólalt a rég meghalt nagymamám. Akitől minden értéket tanultam, kisgyermekként. Aki mindig példa volt előttem, akire mindig felnéztem.

Az első lapra ennyit írt: "Evezz-evezz az élet tengerén / de ki ne köss a bánat szigetén / legyen erőd tovább evezni / s a boldogság szigetén kikötni."

A dátum megdöbbentett: '86. január 27. Akkor már haldoklott. És még akkor is ezt tudta rám hagyni. Ezeket a sorokat. Ő, aki az egész életét a bánat szigetén élte le. Ő, aki egyedül nevelte fel a fiát. Ő, aki megélte a háborút, és megszenvedte élete végéig. Ő, aki haláláig várta haza a kedvest, mindhiába.  

Most is vezette a kezem, ebben biztos vagyok. Ott volt velem, ahogy ígérte, azon a 23 év előtti télen, a halála előtt. Most, a mindennek az alján.

Sírok.

De hálás vagyok.

A sárga út előttem: csak rá kell lépni.

Kátya

Sziasztok!

Ez a bejegyzés egy jó barátomnak szól, akivel egy másik poszton tartom a kapcsolatot. Oda nem akarom elvinni ezt a problémát, ezért ott szólítom, válaszolom meg, ahová való: itt.

Elgondolkodtam intő soraidon. Igazából egész délután ez járt a fejemben. Tudom, értem, amiket írsz. Tudom, hogy a harag és a düh nem jó tanácsadó. Tudom, hogy akármekkora csirkefogónak is gondoljam a férjemet, attól még a gyerekem apja és az is marad örökre. És tudom, hogy valahol igazad van, ha nem helyesled azt, hogy be akarjam buktatni.

De kiragadok egyetlen mondatot: (a gyereknek) "szüksége van a mintára, neked pedig arra, hogy nyugodtan oda merd adni neki".

Ebben sok-sok minden van benne, és egy csomó dolog abból is, amit érzek. Mert úgy érzem, hogy most ez a cél. Eddig álomvilágban éltem, sőt: én magam alakítottam ki magamnak ezt az álomvilágot. Hazugságból összeszőtt világ ez. Magamnak is hazudtam, arról, hogy ő milyen ember. Olyannak festettem le, amilyennek látni szerettem volna, és nem olyannak, amilyen valójában. Olyan tulajdonságokkal ruháztam fel, amik az elődjéből (a Sárkányból) hiányoztak. A hibái felett pedig, amik az idő teltével a környezetemnek egyre nyilvánvalóbbak lettek, egyszerűen elsiklottam. Az oly sokszor megmutatkozó kicsinyességén felülemelkedtem, a nemtörődömségét a fáradtság számlájra írtam. És még sorolhatnám. Mintaapát csináltam belőle, és magam is elhittem, hogy így is van. De be kell látnom, hogy én vagyok az, akit a legeslegjobban átvertem ezzel az egésszel: nem akartam rá haragudni, neheztelni, azért, hogy nagyon rossz körülmények közé szorított minket. Tisztelni akartam. De most nem tudom, hogy tisztelhetem-e egyáltalán valamiért is.

Igen, ő a gyerekem apja. De ezentúl micsoda? 

Én nem ismerem őt. Én nem ezzel az emberrel, nem ezzel a kéjsóvár ürgével éltem eddig, aki egy kóbor numera lehetőségére azonnal rámozdul.

Tudod az elmúlt napokban sokat kellett tesóm miatt nézegetnem azt a régi posztot, ahová annyit írtunk régebben. Te is, én is, és még sokan mások. És tudod mit vettem észre? Hogy gyakorlatilag minden hétre jutott valami balhé és valami csalódás az elmúlt években, ami vele volt kapcsolatos. Sőt, ezeknek mindnek eredője volt: többnyire tevőleg okozója. Ezek után, végigolvasva az elmúlt több mint két évnyi "magamat" jutottam el arra a felismerésre, hogy nem is ismerem őt.

És mindehhez járult még egy kis dolog. Amit leírtam itt. Valamelyik este történt a héten, talán két napja. Nyavalygott, hogy a gyerek nem foglalkozik vele. És amikor arra próbáltam kapacitálni, hogy talán neki kéne mellé ülni és játszani vele, kontaktust keresni a kicsivel, akkor hárított. Akkor, ott indult el a lelkemben az a folyamat, aminek most a végén vagyok és aminek a végén kénytelen vagyok beismerni, hogy fogalmam sincs, hogy kivel élek.  

Most ezzel az egész "lebuktatósdival" az a célom, hogy megismerjem. Hogy lássam, lehet-e minta a gyerekünknek? Hogy nyugodtan adjam oda, ha odaadom. Vagy fenntartásokkal tegyem, ha úgy helyes.

Látni akarom magam előtt tisztán a jellemét. És ezt így ismerhetem meg a legjobban. Le kell vetkőztetnem az ösztönlényig, még ha én bele is pusztulok, lelkileg. Fel fogok állni belőle, idővel, de ha nem teszem meg, sosem lehetek ezentúl biztos semmiben.

És még valami, egyetlen apróság: emlékszel amikor beadtuk a keresetet a bíróságra, miről beszélgettünk? Te és egy másik jóbarát azt javasoltátok, hogy valahogyan szerét kellene ejteni egy párterápiás "kezelésnek". Amit most teszek, az kvázi ugyanaz: hiszen ott is azt a tanácsot kaptuk volna, hogy próbáljuk visszalopni a romantikát és a vágyat a mindennapjainkba, akár úgy, hogy naponta méleket váltunk, amiben a vágyainkról írunk. Ez most ugyanaz, még a célja is ugyanaz: szembesülni azzal, hogy ismerjük-e a másikat és hogy akit ismerünk, az-e akivel élni akarunk vagy sem. Annyi a különbség, hogy ő nem tud róla.

Felmerült egy másik dolog is: a várható reakció a lebukáskor. Én attól nem tartok, hogy esetleg arra fogja, hogy engem várt romantikus készülődéssel, nekem készült. A reakcióit ismerem. Ha sarokba szorítva érzi magát, akkor támad. Rögtön. Meg sem hallgatja még az ellene felhozott vádakat sem. Ő a tipikus "áldozat", csak a kereszt hiányzik hozzá. Számtalanszor láttam már ezt, másokkal szemben, amikor a lezáratlan ügyeiben olvasták rá az erkölcsi "ítéletet" (és a bíróságit is), de ugyanakkor a családjának "őt bántó" tagjaival szemben is alkalmazza nap mint nap. Velem szemben ritkán alkalmazta, legutóbb a múltkori "nagybeszélgetésen", amikor a bevételnövelésről és a költségcsökkentésről beszélgettünk. 

Most is ez a reakció várható. Érzem és tudom, hogy a fejemhez akarja vágni, hogy, ahogyan egy barátnőm írta, ő nem ilyen lovat akart, és elégedetlen velem. Megtette már számtalanszor. És ha alkalma nyílik rá, akkor meg is fogja tenni, ebben biztos vagyok.

De ezen túl, mármint a várható első reakción túl NEM ISMEREM ŐT. :( Szomorú bevallani, sz.r érzés, de ez az igazság. 

Kátya 

És még egy másik téma: az este némi házastársi örömöket követelt. De azt nem engedtem, hogy hozzám nyúljon, csak kézzel kapott egy kis simogatást.

De nekem még ettől is hányingerem lett, elég durván. Még ma is kavarog a gyomrom, ha csak rá gondolok.

Egész reggel a buszon egy másik dalt járt a fejemben a Miss Saigonból: and if they hurt me I close my eyes and see the movie in my mind.

Hát most én is mozizok. Muszáj moziznom. Elővenni a legszebb régi emlékeimet, a gyerekem mosolyát, az álmaimat, amik talán sose válnak valóra. Különben rámegy a lelkem.

A stressz már így is kikészített. Elkezdett vacakolni a vérnyomásom. Tegnap már a második nap volt, amikor totál kiment a fejemből a nyugtató tea, és így jól elintéztem magam.

Nem akarok belebetegedni. Le akarok feküdni, és arra ébredni, hogy május közepe van.

Üdv: Kátya

Folytatom a tegnapi sztorit, bár ez nem is igazán folytatás, hiszen a helyzet korábban történt, mint a beszélgetésünk.

Megvártuk tegnap a melóhelyén, majd haza is jött velünk. Nekem már akkor is fájt a fejem, ezért el akartam menni a gyógyszertárba. Felmentem a lakásba, majd adtam kaját a gyereknek. Ő már helyből a számítógéphez ment és kapcsolta be, ahogy hazaértünk. Tudjátok, ment neki az sms arról, hogy írt az alteregóm levelet neki a partnerkeresőn.

A gyerek elkezdett kajálni, én meg csendesen kilopóztam a konyhából. És mit látok? Nyakig van abban a bizonyos oldalban.

Na akkor megszólaltam, hogy akkor én megyek le gyógyszerért, meg a boltba is beugrok. Majd leugrott a székről ijedtében, én meg alig bírtam visszafojtani a röhögést. Rögtön csukta le az oldalt, amint visszaszerezte a lélekjelenlétét. Bebújtam nyakig a táskámba, a tárcámat keresve, mert muszáj volt legalább mosolyognom. De mindeközben félholt fejfájósnak kellett magam mutatni.

Na szóval le is mentem. Gondoltam megint tömeg lesz a gyógyszertárban, mint szokott. Hát most nem. De sebaj, jártam egyet a környéken és hagytam neki időt, hogy írjon választ.

Be volt tojva, mert sokat nem írt, csak a mélcímét küldte meg és képeket kért. Látszik, hogy kapkodott, bár a dátumot nem néztem. Valószínűleg gyorsan bepötyögte, amit kellett és kész, gyorsan ki is kapcsolta a gépet, hogy még a gyanú se merüljön fel. És ugye ezután közvetlenül halt be a net.

Hát ennyi történt tegnap.

Neki ugye nincsenek titkai.

No megállj csak! Majd bebizonyítom én, hogy dehogynem!

Sziasztok!

Tegnap majdnem lebuktam. Rákérdeztem az este, hogy miért is aludt kinn a kereveten? Elkezdte lökni, hogy de hát tudom én azt, mert azért volt, amit csináltam. Elővettem összes színészi képességeim és ártatlan arccal kérdeztem, hogy mit csináltam én? Mire ő jött azzal, hogy amit egész héten. Tovább adtam az ártatlan. Nagy sokára kiadta az infót: az utolsó két belépésem a méljére megbukott. Tovább hülyítettem hát, és bevette a dumámat. Biztos valaki feltörte a mélboxát, mert én ugyan mit kotorásznék benne. Erre replikázott, hogy hát neki nincsenek titkai! Ahha, anyád p.csája, gondoltam én magamban. Közel álltam hozzá, hogy kibökjek mindent, de nem kéne itt a végén belebukni a buliba, nem igaz? 

Adtam a hülyét, elhülve játszottam a felháborodott netelőfizető ügyfelet, és a többi. A dolog vége az lett, hogy végül már tökéletesen elhitte nekem, hogy én ugyan a mélboxa közelébe se mentem. A szolgáltató is besegített ebben, mert megdöglött a szerver és így még csatlakozni se tudtunk, így ráfogtam ezt is. Ő meg buta fejjel be is vette.

De azért közel járt a "megoldáshoz". Mérgel a dolog, mert valójában ezekre a belépésekre már nem volt szükségem, hiszen a kódjait tudom, meg ugye közben beindult a "lebuktatós projekt" is, ergo effektíve nincs is szükségem a levelezéseire.

Na sebaj, ezentúl úgyse kell néznem, de erről egy másik bejegyzésben írok.

Üdv: Kátya

És egy újabb mai bejegyzés: Az érzelemreceptorokról.

A háttérben szól a zene. A Miss Saigon cd-m hallgatom. A kedvenc számom jön nemsoká, a címe Please.

Ebből ragadtam ki a bejegyzés címét: Hadd fejezzem be ezt az utazást!

Szeretném, ha már vége lenne. Szeretném, ha már túl lennék mindenen. Ezen gondolkodtam fél éjszaka, amíg nem jött álom a szememre. Hogy ne legyen több olyan este, mint tegnap. Most nem bántott, szavakkal, csak tettekkel.

Őurasága játszotta a mintaférjet és a mintaapát. A mintaférj dolgot jól tűröm már, de a mintaapa című szerepjáték mindig nagyon megbánt. Tegnap el volt szontyolodva. Sajnálta magát, mert hiába kérlelte a kicsit, ő nem ment oda hozzá és még egy puszit se akart neki adni. Azt hiszem, hogy ennek én vagyok az oka. Érzi, szegénykém, azt hiszem, az anyából apa felé áradó bizalmatlanságot. Érzi a csalódottságom, a fájdalmam, a szomorúságom. Érzi, hogy a harmónia örökre odalett.

Nem tudom, ezért-e, de őfelsége kinn aludt a nappaliban. Mi összebújtunk a gyerekkel egész éjjel, de többnyire csak néztem őt, vigyáztam az álmát és minden második percben arra gondoltam, hogy legyen már vége! Hadd legyen újra harmonikus, nyugodt és kiegyensúlyozott az életünk. Kettesben.

Most megyek, meghallgatom azt a bizonyos dalt és sírok egy kicsit.

Üdv: Kátya

Ui: tesómmal közös albi sztornó, rájöttem, hogy jó pár hónapig "eltartatnám magam vele", és ebbe nem megyek bele. Maradunk itthon és keresünk nekik egy kis lakást itt a környéken.

Sziasztok!

Boldogult tinikorom nagy slágere cseng a fülemben reggel óta. Mutymuty javaslata, amit alapból elhárítottam, váltotta ki belőlem ezt a reakciót.

Hogy is szól az a régi dal?

"Megüssem, vagy ne üssem, azon tűnődtem / egy nagy pofon nem oldd meg semmit sem."

Szóval ezen agyalok, agyaltam, egészen mostanáig. Kell-e nekem még új információ? Megpróbáljam-e e célból bebuktatni? Egyszóval megüssem, de úgy hogy fájjon? Kigúnyoljam abban, ami neki egyedül megmaradt a régi, ismerkedésünk előtti egójából?

És arra jöttem rá, hogy IGEN, megpróbálom.

Tegnap uis kotorásztam a telójában és kiderült, hogy Z-nek folyton lejelenti magát sms-ben (hol van, mikor kezd a munkában, mikor végez meg ilyenek). Még akkor is küldött neki sms-t, amikor a múlt héten külföldön volt. Nekünk annyit se írt, hogy "bammeg ideértem egyben". És amikor hazaért, szinte felháborodottan nyavalygott, hogy miért nem írtam neki semmit. No ez megint kiütötte a biztosítékot. Nagyon fájt, hogy ennyire átlátszó, hazug egy ember. Az este is ezerrel játszotta a mintaapát és a mintaférjet. Holott ugye tudjuk, mi az igazság. Tesóm is azt mondta, hogy ej de szép nagy pofára esés lenne, ha velem randizna felspanolva!

Hosszas gondolkodás után tehát reggel regeltem azon a szexpartner keresőn, ahová még tegnap is belépett, amíg én a gyereket vittem a bölcsibe. Fals adatokkal létrehoztam egy fantomnőt, aki minden vágyát teljesíti, minden irányomban valaha elhangzott "hiányérzetének" megfelel. Aljas dolog, tudom, de jól szórakozom rajta.

Küldem neki egy levelet, már alighanem megkapta az sms-t is róla. Kíváncsi vagyok, mit lép.

Fotót nem tettem fel, de mélben ígértem. Ha kéri, majd letöltök a netről valami neki tetszőt.

Tudom, hogy ez az egész nem változtat a döntésemen. Tudom, hogy nem old meg semmit, ha be is buktatom. Maximum a szakításunk lesz gyors és viharos, és örökre szóló. Tudom, hogy ronda dolgot művelek, hiszen azt tanultam, hogy úgy bánj az emberekkel, ahogy azt szeretnéd, hogy veled bánjanak.

De: JÓL ESIK.

Az vesse rám az első követ, aki maga is bűn nélkül való.

Üdv: Kátya

Sziasztok!

A tegnap estét kibírta balhé nélkül. Mondjuk későn is jött haza, sokkal később, mint kellett volna. Végül úgy maradt, hogy mivel nincs más lehetőség, ezért elvállalja beugrósban a ganés munkát is. Nagy áttörés ám, mert ő csak öltönyös-nyakkendős szeret lenni.

Mindegy, nem is érdekel. Hozott haza pénzt (kifizették a tegnapi napot) és el is költöttem ma az egészet. :) A fenébe, nehogy már ne vegyünk pelenkát! Egy árva krajcárt nem hagytam belőle, kellett a gyerekre költeni, vitamint is kellett neki venni, szóval elvertem. :) Örülök.

Közösen mentünk el bevásárolni. Előttem az a cél lebegett, hogy a gyereknek megvegyek mindent, ami kell. Ő előtte nem tudom mi lebegett. Reggel egyedül akartam elmenni, sajna ma szabadnapos, de nem engedte. Ragaszkodott hozzá, hogy velem jöjjön. Hááááát, kellett nekem, mint kutyánaka hátonúszás, de elviseltem. A boltnál azonban kiverte a biztosítékot a közeledése: ragaszkodott hozzá, hogy fogjam a kezét.

Miért is? Minek neki az én kezem? Ááááá, nehéz elviselnem a közelségét, egyre nehezebb. Mindig az sejlik fel bennem, hogy a szerető kezét is megfogta? Őt is ölelgette, csókolgatta? Őt is .... ? Ezektől a gondolatoktól kiráz a hideg.

És ha megtette, már pedig nincs kétségem rá, hogy megtette, akkor vajon hogy van képe engem ölelni, csókolni, kívánni? Hogy képes a kezemet követelni? A látszatért? Milyen ember az ilyen, mi megy végbe a lelkében, miközben kétfelé hazudik?

Nem értem. A tisztességes lelkem nem fér össze ezzel az egésszel.

Ma egyébként is új útra léptünk. Tesóm az agresszív urától válik éppen. Elhatároztuk még a hétvégén, hogy én kiadom a lakásomat, és közösen keresünk egy akkora albérletet, amibe mindannyian beférünk a "szakajtónyi" gyerekkel. Legalább nem leszünk egyedül, tudunk egymásnak segíteni és lesz kihez szólnunk, felnőttesen. Ne csak a mesékről, oviról, bölcsiről szóljon a kommunikáció.

Persze a szüleink ezerrel tiltakoznak, de basszus felnőttünk már. Eddig is sikeresen el tudtuk tolni az életünket, akkor most miért akarnak beleszólni? Ha hiba lesz, majd kiderül. Visszafelé vezet út, a lakásom attól még megmarad, hogy bérlő használja, nemde?

Ma telefonálgattam, holnap körbejárunk 4 ingatlant és ha minden jól megy, júniustól bútorozunk. Amennyiért én kiadom a kérót, annyiból egy fél albit simán kifizetek, sőt, még pénzem is marad. És emelett hiszem, hogy jó lesz együtt. Hiszem, hogy könnyebb lesz együtt. 

A hátralévő időben pedig felhalmozok. Minden bevásárlás, ami közös lesz, erre a célra megy ki. Nagyobb tétel pelus, törlőkendő, gyerekholmi, mosószer, ilyesmik gyűljenek csak szépen a kamrában. Amik a nagy kiadások egyébként. Kihasználom a helyzetet, ha már tűrni vagyok egy nemkívánatos közeledést.

Nehéz, de megleszek. Most a lelkem elfáradt egy kicsit, de az albérlet- és kiútkeresés jót tett neki. Még egy csokinyúl és mosolyogva megyek a gyerekért délután. :)

Üdv: Kátya

Sziasztok!

Azt hittem, ma már nem írok több bejegyzést, csak kommentelgetek. De nem így alakult.

Szóval büdös a munka. Ez a harci helyzet. Egy kissé szomorúan konstatálom, de igazából nem lepett meg a dolog. Az történt, hogy a múltkori (bő két héttel ezelőtti) találjunk-másodállást című lendülete ma realizálódott. Behívták próbanapra egy céghez. Építkezésen kell melózni, sofőrködni.

Épp az imént hívtam fel, mondván ilyenkor úgyis ebédidő van, hogy na, hogy tetszik a dolog. Hát nem tetszik. Merthogy kevés a lóvé szerinte, és ganés a meló. Komolyan az éhenhalás nem ganés? A szentségit neki! Már megint felhúztam magam, mert csak úgy röpkén utána számoltam az ügynek. Havi 10 nap 10 órás melóval (jelzem nem neki kell lapátolni, csak a kormányt kell tekergetnie) megkereshetne 60 ezret. Az máshol egy ember fizetése. Ennyi be is férne a munkarendjébe, mert jelenleg havi 10 napot dolgozik csak. OK, emelett már nem nagyon akadna idő a nőzésre, ez tény. De nem halnánk éhen.

Kíváncsi vagyok, mi lesz a "fejezet" ezen részének vége, miket mond majd, ha hazajön. De szerintem ma dolgozott ott először és utoljára. Ahogy ismerem, ezt nem fogja vállalni. Mit nekünk a pénztelenség! Hiszen neki semmilyen megszorítással nem jár. Ugye.

Még inkább elegem van, mint pár órája.

Kátya

Sziasztok!

Tegnap kb. 5 perc alatt rontotta el az egész napomat, a tegnapit is és a mait is egyaránt. Egyszerűen elegem van, majdnem felborítottam ezt az egész kényszerű együttélést, akármi legyen is a vége.

Az este hazajöttem a gyerekkel. Itthon bámulta a tévét, meg közben ment a netezés is ezerrel. Hogy miért kell a tv, mint alapzaj, meg se kérdeztem, végül is az áramszámlát is én fizetem, ugyebár.

Beszélgettünk a mai vacsoráról, erre megint én lettem lehülyézve. És megint a pénzkérdésen. Azon, hogy mire b.sztam el a cafeteriaban megkapott kajajegyemet? Mondok, édesdrágaszerelmem, vajh szerinted mi a frászkarikát eszünk ebben a hónapban????

Legszívesebben folytattam volna a monológot, de nyeltem egy nagyot. Ott volt a gyerek, és előtte nem akartam veszekedést provokálni. Bár igazából ő provokált engem és nem én őt. Azért most kiírom magamból, amit le kellett nyelnem.

Még szerencse, hogy befejezte a további nyaggatásomat.

Különben elmondtam volna a többit is, imígyen: "Megkaptam a fizum, kifizettem a sz.ros autód hitelét, hogy ne mondják fel a szerződésed. Az elmaradt februári számlákat és a lakáshitelt is kicsengettem. Megkaptam az apehtól a visszatérítésem, ebből kifizettem a március havi számlákat. (Még áprilisnél se tartunk, ugye, áprilisban...) Ennyi volt az e havi lóvém. Te megkaptad a fizetésed töredékét (30 % körül), és befizettük az elmaradt horribilis telefonszámládat, ami ugyan nem használt azon, hogy most kikapcsolják, de legalább 3 hétig még fényeskedhettél a szeretődnek azzal, hogy smsekkel és hívásokkal bombázod. Ami kevés meg megmaradt a fizudból (kb. 10 %-a), azt elszórtad számomra ismeretlen célra. Ami extra lóvé volt (egy huszas), azt meg a múlt héten elittad a haverokkal a bortúrán. Haza nem adtál belőle, szóval miből is eszünk április eleje óta? Miből volt húsvétolás, sonkával, kolbásszal, főtt tojással? Hát persze, hogy a kajajegyből. És jelentem még mindig van belőle.

Inkább örülnöd kéne, hogy 20 nap kajáját és egyéb kiadásait (mosószer, budipapír és hasonlók) kihoztam napi egy ezresből."

Szóval kb. ennyit mondtam volna neki. Amire valószínűleg elrohant volna itthonról.

Inkább nem mondtam semmit. Elvittem a gyereket fürdetni, meg utána játszottam vele meg ilyesmikkel töltöttem el az este többi részét. Még a mosogatástól is elment a kedvem, pedig nagyon kellett volna. Úgy éreztem, ott egye meg a fene a házimunkát, hát ezért gürizek én, hogy folyton én legyen a sz.rláda?

Még késő este is ezen pörgött az agyam. Alig bírtam lenyugodni. És erre még rá is tett egy lapáttal: az este bánatosan panaszkodott a kicsinek, hogy már tőle se kap gyöngédséget, nemhogy az anyjától. Mifacom? Minek neki az én gyöngédségem? Z-é, O-é, mittoménmégkié nem elég???? Nekem sok is, valljuk be.

Reggel is próbálkozott nálam, ölelgetett meg csókolgatott, de valahogy nagyon fájt és nagyon megalázónak éreztem az egészet. Nem tudom magam megemberelni. Úgy érzem, sem emberként, sem férjként, sem családfenntartóként nem áll és nem állt eddig sem mellettem. Közel vagyok ahhoz a lelkiállapothoz, amikor az ember hány attól, amit csinál: nem akarok gyöngéd lenni vele, nem tudom mosollyal tűrni a közeledését, nem tudom nem erőszaknak érezni. Legszívesebben ma is lezuhanyoztam volna, miután becsuktam utána az ajtót.

Most nagyon rosszul érzem magam mind lelkileg, mind fizikailag. Dühös vagyok és ugyanakkor csalódott is. Végtelenül dühös és végtelenül csalódott.

Főztem nyugtató teát és megpróbálok dolgozni, meg gondolatban valami vicceset, esetleg cinikusat találni ebben az egészben. Hátha tudnék rajta nevetni.

Köszi, hogy elolvastátok:

Kátya.

Szia!

Köszönöm a kedves soraidat.

Sztori, annyira nem jó szó erre az egészre. Ha olvasnám és megélném, talán a felét sem hinném el annak, hogy ilyesmi létezik. Pedig létezik, és igen, sok-sok kapcsolatnak vet véget az ilyesmi. Tudom, sok kapcsolat ezt is képes túlélni. A miénk erre képtelen. Nemcsak miattam, aki a hazugságnak, a csalásnak még a gondolatát is gyűlölöm. Akinek a megcsalás olyan bűn, amit beférne a 10 parancsolatba is (bár ha jól meggondoljuk benne van: Ne paráználkodj!).

Ha a kapcsolatunk egyébként, az élet más területein működne, talán még én is képes lennék megbocsátani, idővel. Az anyagi biztonság már rég odalett, a kapcsolatok is, és minden, ami családdá teszi a családot. Egyedül az érzelmi alap tartotta még magát, de ezzel annak is vége.

Talán nem érintene ennyire keményen, ha nem a fizetős szektort kereste volna meg. Ha nem alázott volna meg annyira, hogy azok a nők után még hozzám nyúl. Ezzel a testem alázza meg, nem is kicsit. Ezt nem viseli el a lelkem.

Arról pedig nem is beszélve, amit ezzel a kiscsajjal művel. Tudom, hogy a csaj oda van érte, és tudom, hogy ő meg ezt ki is használja, messzemenőkig. Ezzel pedig a megbocsátást teszi lehetetlenné, hiszen aki más érzelmeit ennyire ki tudja aknázni, az ugyanúgy kihasználná az enyémeket is.

A gyerekem miatt fáj a legjobban ez az egész helyzet. Belőle egy olyan embert akarok nevelni, akinek az értékrendje olyan, mint az enyém. Aki büszke, és méltán lehet büszke, mert egyenes, kötelezettségeiért helyt álló, családszerető ember. Én ilyennek akarom látni a csöppem, ha felnő. Egészségtelen elvárás ez? Ugye hogy nem.

Kátya

Üdv: Kátya

Köszi, hogy meghallgattatok: Kátya

Sziasztok!

Épp próbálom feldolgozni a tegnap este történéseit. Nehezen megy. Hazajött a munkából, és előbb szerető, gyerekével játszó apának maszkírozta magát, majd férjet akart játszani, végül végrehajtót.

Mindhárom kép torzó volt: olyan kőbe vésett rémalak, mint amiket a Rózsa nevében lát a könyvtár titkos zugainak látogatója. Az ördög teremtette pokolbeli lények, rútak, riasztóak, támadóak. Hát ezt láttam én tegnap eddigi "életem szerelmében".

Borzasztó élmény volt.

Az első, az apa képe nem helyből szomorított el: előbb élveztem, hogy a gyerekem kacag, hogy neki most jó. Annyi bántott benne, hogy ebben a jövőben már nem sok része lesz. Magamat kezdtem rémnek érezni miatta, de ezen gyorsan átlendültem. A félrelépésére gondoltam, és arra, hogy mennyire hazugság ez a közös játék most. Egy szerető apa nem este 10 felé jár haza és nem várja el, hogy a csöpike várjon rá itthon ébren. Egy szerető apa nem kurvára szórja a pénzt, hanem a gyerekének vesz játékot belőle. Egy szerető apa inkább foltos ruhába jár, ahogy apám járt gyerekkoromban. Egy szerető apa nem a nőjét viszi "üzleti útra", hanem a gyerekét. Ezek a gondolatok elegek voltak ahhoz, hogy képzeletben kifaragjam az első rémalakot. Az apa karikatúráját.

A második, a férj képe a büszkeségem bántotta. A gyöngédsége, a szemrehányása, hogy nem hívtam egész nap, valahogy megint hazugságnak, ámításnak tűnt. Az ölelése hideg volt (fél órája még a szeretőd ölelted, jutott eszembe), a szemrehányása meg azt súgta: minek neked az én hívásom? Hívnak téged azok, akik fontosabbak neked! Akár fröccsöntő géppel készült volna a második rémszobor, rögtön meg is lett. Csak néztem rá, majd elfordultam legyinteni.

A harmadik, a végrehajtó viszont nagyon mélyen megbántott, felháborított és kiakasztott. Kotorászott valamit és a kezébe akadt a lottószelvényünk. A nyertes szelvényeket mindig elteszem, hadd hozzanak további szerencsét. Hát kiborította őket. Próbálta összeszedegetni és a kezébe akadtak a nyertes szelvények, amikre rá is volt írva, hogy mennyit nyertünk rajtuk. És számon kérte az összeget, mintha ő nem tudott volna róla. Pedig tudott. Ez nagyon rosszul esett: ő, aki folyton elszarja a pénzt a háztól, ő, aki csak adósságban milliomos, ő, aki drága ételen-italon él, ő kéri tőlem számon a pénzt? Tőlem, aki még a 10 forintos borítékot is felírom a kockás füzetbe? 3 éve kezelem a pénzünket így, pontosabban azt a pénzt, ami az én tárcámban van. Merthogy az a "közös". Annyira elborzasztott, azóta is ezen agyalok. Az elmúlt 3 évben rám nem költöttünk szinte semmit. Ruhát, cipőt, kozmetikumot nem vettünk, nekem. Kozmetikushoz, műkörmöshöz egyébként se járok, de fodrásznál is csak 3szor voltam összesen. Ami pénzem volt, az hitelre, számlákra, kajára és a gyerek szükséges holmijaira költöttem. Meg az ő hóbortjaira és bulizásaira. Én lennék hát a rossz gazda? Akit bírálni és megítélni kell? Na ezt nekem ne.

Ez az utóbbi rémkép talán még az előzőnél is gyorsabban elkészült. Még a felcsattanó hangomat sem tudtam kellően csitítani. Elborzaszt a tudat, hogy egy szerelmi háromszögben mindig a megcsalt nő a trampli a szeretőhöz képest. Egyfolytában az jár a fejemben, hogy ezért az emberért lettem én trampli?

Egész nap fáj a fejem. Reggel óta. Sütkéreztem a kicsikém mosolyában, örömében egész délelőtt. Játszhatott egy nagyot az unokatesóival, akiket nagyon szeret. Szép délelőtt volt, de az örömöm elrontotta az egész tegnapi élmény. Meg a reggeli rémálmom, ami ennek az egésznek folyománya volt. Felriadtam, amikor ment dolgozni. Aztán visszaaludtam és azt álmodtam, hogy rosszul lett és hazaküldték a munkahelyéről. Láttam, ahogy mellénk fekszik az ágyba, és azzal a lendülettel ugrottam is ki az ágyból. Persze azonnal felébredtem. Szerencsére a kicsikét nem vertem fel a riadalmammal, de visszaaludni se bírtam.

Régen ha vele álmodtam rosszat, akkor mindig azt álmodtam, hogy elment, elhagyott minket. Most az volt a rossz álom, hogy itt maradt. :(

Kátya